Hazaért a Tanárúr… és én újra futok!
Ma megfutottam az eddigi legjobb idejű 10-esemet!
Ha ez valaki nekem elmagyarázza…
Pedig eddig azt hittem, hogy én vagyok az erős. Aztán kiderül, hogy a személyes jelenléte nélkül nem vagyok futó? Na… most akkor tényleg így van ez?
Egy biztos! Amikor nem volt itthon pár napig, - igaz, hogy a félmaratón utáni első hétről beszélek - akkor kétszer futottam hitvány kis másfél kilométerecskét. Bocsánat azoktól, akiknek 1500 méter igen is nagy táv… de most magamról írok. Nekem az 1500 az még bemelegítés tartomány. Nem azért, mert én akkora futó vagyok, hanem azért, mert én alapon hosszútávfutónak készülök.
Sok-sok kilométer sok tapasztalás, kínlódás, fájdalom és örömök után majd egyszer csak futó leszek… de ilyen másfelecskékkel biztosan nem. Ilyenekkel hobbifutó.
De Tegnap!
Újra foglalkozott velem és újra futóra húzott a zagyam.
Beszélgettünk megint egy csomó futásos dolgot, amit azzal, aki nem futó… nem lehet. Pláne ő, a mérhetetlen tapasztalatával, olyanokat is mesélget, amitől csak kamillázok, a szemeimet meg kiskanállal szedegetem össze. Vannak ám ebben cifra dolgok…
A tegnapi gyöngyszem:
- Majd Szonja szólok, hogy fussunk együtt, amikor a jeges eső csapkod viharosan annyira, hogy még az arcunkat is kikezdi, 0 fok körüli az idő, mert akkor is ki kell menni. Az futó nem néz ki az ablakon, hogy milyen idő van, hanem veszi a futócipőjét és megy. Így tudsz majd bármilyen versenyen teljesíteni! Azért, mert te kimentél akkor is, amikor csak kevesen! Ezeket senki más nem érti meg, csak aki futó. Az, aki elvetemült futó. – mondta a biztató elvárásokat… de azért, hogy tovább fokozhassathassa…
- Én futottam már olyan félmaratont, hogy a rakparton a viharos szél majdnem belefújt a Dunába, de haladnunk kellett. Fiatal emberek, srácok dőltek ki sorra, még a fele előtt, mert nem voltak kellően felkészülve ilyen helyzetre. Csak tudod… a verseny előtt az időjárás-felelős nem kérdezi meg, hogy ugyan drága Szonja… milyen időben szeretnéd ezt a versenyedet lefutni? Egyetlen időben nem futunk, és az akkor van, amikor jég és csúszós. A lábunkra vigyázunk, de ezen kívül mindig. Nincs korán, nincs későn… hanem futás van. Ebből alakul ki az önbizalom. Ez fejleszti a legjobban a lelket, mert tudod, hogy megcsináltad. Megcsináltad azt, amit a másik sok-sok millió nem tud, mert inkább otthon ül és pihen a meleg lakásában. Megállni mindig könnyebb, de mi futunk tovább, legyőzve önmagunkat, a körülményeket, a gátakat. Leginkább saját magunkat! Ezért más a futó…
Nyilván, hogy bennem is felmerül a kérdés, hogy mire ez a szintű mazochizmus?
De nálam már csak felmerül, mert én tudom a választ! Az is tudja, aki szintén megy ennyit… aki azt érzi, mint én tegnap, amikor újra megböktem a tízest…
De a tegnapi nap legnagyobb híre:
Beneveztem október 23-ára a Bécs-Budapest Ultramaraton magyarországi szakaszán lévő félmaratónra!
NOOOOMÁLIS?
Egy hónap múlva lesz… de legalább van újabb cél! Igaz, hogy közben megfutom 30-án a NATO futást… de az „csak” 10 km.
Remek lesz ahhoz, hogy versenytapasztalatot és rutint szerezzek.
… és persze két versennyel közelebb kerülök a nagy New Yorkhoz…
